Dr. Gáncs Tamás

Dr. Gáncs Tamás 1979. február 16-án született Budapesten, Gáncs Péter és Hafenscher Márta első gyermekeként. Gyermekkorát Pécelen és Nagytarcsán töltötte. Az általános iskola elvégzése után a budapesti Szerb Antal Gimnáziumba nyert felvételt, speciális német tagozatra, ahol 1997-ben tett sikeres érettségi vizsgát. Ezután a Kodolányi János Főiskola idegenvezető-idegenforgalmi menedzser szakára járt, majd 1998 végétől a Fotex Records Kft. egy cd boltjában dolgozott eladóként 2000 januárjáig.

Ebben az évben – a nyelvek tanulása mellett – jelentkezett és nyert felvételt az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára. 2001 és 2004 között a Kairosz folyóirat egyik szerkesztője, a teológus-hallgatók által alapított Jelenlét Műhely Egyesület egyik vezetője. Az egyetemen – ahol mindvégig mesterének tartotta Dr. Takácsné Kovácsházi Zelma professzor asszonyt – 2006-ban szerzett diplomát. Szakdolgozatát Mai mennyország-elképzelések és azok teológiai és vulgáris gyökerei címmel írta Dr. Béres Tamás témavezetésével. A Kecskeméti Evangélikus Egyházközségben töltötte lelkész-jelölti évét Kis János lelkész mentorságával, melynek végén 2006 júniusában szentelték lelkésszé a Deák Téri Evangélikus Templomban Dr. Fabiny Tamás és Gáncs Péter püspökök, valamint Smidéliusz Gábor szolgálatával.

2006 és 2008 között a Debreceni Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze Réz-Nagy Zoltán lelkész mellett. Ebben a két évben a Debreceni Egyetem evangélikus egyetemi lelkészeként, valamint a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye ifjúsági referenseként is dolgozott. A Debreceni Egyetemen, Biblia válaszol címmel tartott kurzust egyetemi lelkész kollégáival együtt. 2008 augusztusától két éven keresztül a Dunaharaszti Evangélikus Egyházközség lelkésze, ahol felettese Krámer György esperes.

2008. október 1-én sikeres parókusi vizsgát tett az Északi Evangélikus Egyházkerület bizottsága előtt. 2009-ben felvételt nyer az Evangélikus Hittudományi Egyetem 3 éves doktori képzésére az Újszövetség Tanszék keretein belül. 2010-ben elnyerte a Von Fuchs Alapítvány amerikai ösztöndíját és a 2010/2011-es akadémiai évben a chicagói Lutheran School of Theology at Chicago egyetemen szerzett M.A.T.S. teológiai mester diplomát. Amerikai tanulmányai alatt nagyrészt újszövetségi témákkal foglalkozott Dr. Barbara Rossing, Dr. Seung Ai Yang és Dr. Raymond Pickett professzorok irányításával. De aktív részese lehetett a chicagói egyetem keresztény-muszlim párbeszéd központja által meghirdetett kurzusnak is.

Hazatérése után az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folytatja a doktori iskolát, 2011/2012-es tanévben az egyetem doktorandusz képviselője, így az Oktatói Tanács tagja. A Biblikus kutatás módszertan proszeminárium órái mellett Mária Magdolnáról is hirdet meg kurzust mindkét félévben.
A 2011/2012-es tanévben a Budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet egyetemi lelkésze, a 2012-es Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó egyik teológiai felelőse, teológiai beszélgetések szervezője. 2012 és 2015 között a MAB (Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság) Hittudományi Bizottságának tagja.

2012. augusztus 15-től a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet beosztott lelkésze. 2013. június 16-án a kelenföldi gyülekezet közgyűlése parókus lelkésszé választotta. 2013. augusztus 25-én, Dr. Fabiny Tamás igehirdetési szolgálatával, Bence Imre esperes beiktatta őt hivatalába. 2013. szeptember 15-től a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze.

Doktori disszertációját Mária Magdolna szerepének és történetének vizsgálata kanonikus és apokrif evangéliumok alapján – rehabilitációs kísérlet a posztkoloniális interpretáció segítségével címmel védte meg 2017. december 11-én. Témavezetője Dr. Cserháti Márta, oponensei Dr. Jutta Hausmann és Dr. Peres Imre voltak. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora Dr. Szabó Lajos 2018. április 18-án avatta a teológia tudományok doktorává, odaítélve neki a Phd fokozatot. 2018. szeptember 1-től az Evangélikus Hittudományi Egyetem óraadó tanára.

2016-2020 között a Lutheránus Világszövetség megbízásából az evangélikus-pünkösdi dialógusbizottság delegációjának tagja.

2008-ban kötött házasságot. Felesége Dr. Bacsa Andrea jogász. Gyermekük Máté 2012 decemberében született.