2026. április 5.

Húsvét ünnepe

Alkalmaink

  • Húsvéti istentiszteleteinket a szokott rendben tartjuk. Húsvét ünnepén a 10.30-as istentisztelettel párhuzamosan gyermek-istentisztelettel, hétfőn pedig örömzenéléssel, és 15 órától finn nyelvű istentisztelettel.
  • Csütörtökön 17.30-kor (április 9-én) filmklubot tartunk az új gyülekezeti teremben Sárik Eszter és Szabó Árpád vezetésével. Ez alkalommal a Napfivér, Holdnővér című filmet nézzük meg.
  • Pénteken 19 órakor (április 10-én) középkör az új gyülekezeti teremben.

Iratterjesztés

A testvérek figyelmébe ajánljuk húsvéti Hírlevelünket, az Ev. Élet magazin legfrissebb számát, valamint egyéb kiadványainkat.

Egyéb

  • Áldott Húsvétot kívánunk minden kedves testvérünknek!
  • Felhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozunkra, melybe várjuk az adományokat a ládába helyezve vagy a lelkészi hivatalba.
  • Lelkészi hivatalunk kedden-szerdán 9–13 óra között tart nyitva, csütörtökön-pénteken telefonügyeletet tartunk (szintén 9–13 óra között).

Pénzügyeink

Bevételeink közel kétharmadát a gyülekezeti tagoktól származó adományok adják. Kérjük a kedves testvéreket, hogy gondoljanak erre is kifelé menet a persely vagy kártyaterminál mellett elhaladva. Ugyanis egy vasárnap az összesen négy vagy öt istentisztelet közvetlen költsége a rezsit, az anyagokat és a több szolgálattevő fizetését figyelembe véve átlagosan 100-110 ezer forint. Isten áldása legyen az adakozókon és az adományokon egyaránt!

Húsvét ünnepének igéje

Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.
(Jel 1,18)

Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.